A megalakulásának 45. évfordulóját ünneplő tatabányai fúvószenekar jubileumi koncertre hívja a zenekarokat, így a Százan fújják… idén jóval túllépi a címben jelzett számot, kb. 160 fő játszik majd közös programot együtt, egy időben.
Tatabánya Város Fúvószenekara 1974-ben alakult Magyar József és Kossela Béla vezetésével. A kezdetben ifjúsági zenekarként működő együttes adta a helyi bányász fúvószenekar utánpótlását.
1992 óta a zenekar szakmai munkáját Pauer László és Szabó Ferenc karmesterek, 2017-től Szabó Ferenc és Szicsó István irányítják. Tatabánya kulturális életében betöltött kiemelkedő szerepe miatt a város Közgyűlése 1995-ben a “Városi” címet adományozta az együttesnek, míg 1999-ben a szakmai munka elismeréseként Ezüst Turul díjat kapott a fúvószenekar.
Az együttes eddig három ízben kapta meg a Magyar Fúvószenekari Szövetségtől a “Fesztivál Fúvószenekar” címet.
Magas színvonalú szakmai munkáját igazolja, hogy 2012-ben átvehette a Hidas Frigyes-díjat.
A zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője Szabó Ferenc, aki a Magyar Fúvószenei és Majorett Szövetség elnöke.


A Komáromi Egressy Fúvószenekar 1997-ben alakult a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiből. Eleinte főleg zeneiskolai rendezvényeken mutatkoztak be, de az évek során létszámuk kibővült 40-50 főre, amely lehetővé tette a nagy nyilvánosság előtti bemutatkozást is. 2011-ben „C” fokozaton koncert és show kategóriában kiemelt arany minősítést kapott a MAFUMASZ zsűrijétől.
2014-ben Komárom Város Önkormányzata Pro Urbe díjjal ismerte el a zenekar munkáját.
A zenekart alapította és azóta is vezényli, Szabó Ferenc karmester.

Magas színvonalú szakmai munkáját igazolja, hogy 2012-ben Budapesten átvehette a ‘Hidas Frigyes’-díjat, az egyik legnagyobb elismerést a fúvószenekari karnagyok körében. 2015-ben megválasztották a MAFUMASZ Szövetség elnökének.

Pápa Város Fúvószenekara fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte 2018-ban.
A Horváth Adrián által vezetett és vezényelt fúvószenekar a nagysikerű Fúvós Show, a Csináljuk a fesztivált! könnyűzenei koncertek mellett a klasszikusokat is műsorán tartja.
A magas színvonal elismeréseképpen a 2015. január 1-jei ABBA Show a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség kiemelt arany minősítését kapta meg „C”, azaz felsőfokon, szórakoztató (show) kategóriában.

Tervezett program:

Vendég zenekarok koncertjei
16.15-16.45 Erkel Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara
16.45-17.15 Dallam Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara
17.15-18.00 Dunakeszi Koncertfúvósok

19.00-21.00 Százan fújják koncert.
Helyszín: Tatabánya Zenepavilon, Szent Borbála tér

21.30 tól Utcabál

Távolság:
Budapesttől: 60+ Km
Tatától: 5+ Km