A Zámolyi-medence körülbelül 12 ezer éve kezdett süllyedni, majd a Vértesből lezúduló patakok sekéllyé duzzasztották. Ez a sekély tó borította valaha a medence területét, mely fokozatosan feltöltődött. A tó-és lápvilág helyét jelzik a következő nevek: Nagytó-rét, Csukató-rét, Csíkvarsai-rét.
Mára már csak az utóbbi maradt meg vizes élőhelynek. Jellegzetessége, hogy mocsaras, zsombékos láposaival, gémeskútjaival és a rajta legelésző szürke marhákkal Alföldet idéző táj. Télen és tavasszal szinte az egész területet összefüggő víz borítja. A vizekben megtaláljuk az ősi vizivilág jellegzetes halfajait. A rét névadó hala a réti csík, mely a nagy lecsapolások előtt nagy számban még élt a mocsarakban, lápokban és jelentős szerepet játszott a népi táplálkozásban, mint nélkülözhetetlen böjti eledel.
A csíkászat évszázadokon keresztül a halászat legjelentősebb ágát képezte. A búvóhelyről oxigénért feljövő halat vesszőből font varsával (csíkvarsával) fogták ki, melyet a süppedős növényzettel benőtt láprészeken, úszó szigeteken vágott “lékbe”helyezték, nagy nyári szárazságban a csíkok nyirkos földalatti rejtekhelyekre húzódtak, s innét egyszerűen kifogták őket. A lápi póc igen apró termetű halfajunk.

A népnyelv szerinti nevét (kutyahal) annak köszönheti, hogy egy helyben lebegő zsákmányra váró lápi póc, páros úszóinak egymástól független mozgatása négylábú állatra hasonlít. A rét vizes jellegének köszönhetően több milliónyi béka és gőte él és szaporodik a területen. A nyílt élőhelyeken a növényzetben megbújva fészkelő madárfajokkal találkozhatunk, így többek között bíbiccel, mezei pacsirtával, nagy godával, piroslábú-, és pajzsos cankóval. A parti madarak közül említést érdemelnek a különböző gémfélék, kócsagok, darvak, récék, ludak, vöcskök és sirályok, melyek számára táplálékban gazdag rétterület egyaránt szolgál átvonuló és táplálékszerzési területként.
A Csíkvarsai-rét egyik kiemelkedő értéke az összes hazai guvatfélék együttes költése. A guvat lápokban, bokrok alá, fűből, sásos élőhelyen levelekből építi fészkét, a guvatfélék családjába tartozó pettyes vizicsibe pedig teljesen nyílt biotópot részesíti előnyben. Rendkívül rejtett életet élnek, nehezen megfigyelhető fajok, zsombékokon fészkelnek, a fészekanyag alsó része általában vízben áll. Kunyhószerűen rejtik el fészküket. A nádasokban bujkálva, ha ügyesek vagyunk, észrevehetjük a törpegémet, amint nádszálnak próbálja álcázni magát, nyakát kiegyenesítve, csőrét felfelé emelve. A vízparti rekettyefűz lelógó ágain egy fészeképítő művész, a függőcinege mesterien megépített fészke látható, melyet gyékénypihékből, nyárfapihékből készít.

Kép: Függőcinege (pinterest)

Alkalmanként fiókáinak még játszófészket csinál, melyeknek több bejárata is lehet. A barna rétihéja a nyílt és ritka bokrosok, nádasok fészkelője. Vízimadarakat, kisemlősöket, békákat és rovarokat fogyaszt. Ez a vadászterülete egy másik, veszélyeztetett ragadozó madarunkat, a rétisasnak is, mely az egyik legnagyobb testű madárfajunk, zsákmányállatai főként halak és vízimadarak. Szárnyfesztávolsága elérheti a 245 cm-t is! A réten vezet a Vidrafű-tanösvény útvonala, mely egy fehér virágú, védett vízinövényről, a vidrafűről kapta a nevét. Jellemző növénye a mocsári gólyahír is, mely tavasszal sárga szőnyegként borítja be a tájat. A Csíkvarsai-rét csodálatos vizivilágát 1982-ben, a teljes lecsapolás előtt sikerült védetté nyilvánítani a Vértesi Tájvédelmi Körzet részeként.

Távolság:
Budapesttől: 58+ Km
Tatától: 35+ Km